Hende: a hadtörténeti az egyik legnépszerűbb múzeum

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum az egyik leglátogatottabb intézmény az országban, tavaly 68 ezren, idén pedig már a 80 ezernél is többen voltak kíváncsiak a tárlatokra - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken az intézmény 75 éves jubileumi ünnepségén a fővárosban. A miniszter elmondta: 1937-ben nyílt meg, csaknem két évtizedes, rendkívül kemény munka után a Hadtörténeti Múzeum első állandó kiállítása. Ezzel visszavonhatatlanul létrejött a múzeum közössége, amely a magyar nemzet hadtörténelmének és honvéd hagyományaink ápolásán dolgozik - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: az intézmény kiemelten fontos eleme a honvédelem rendszerének, és a minisztérium felelős gondoskodni annak sikeres működéséről. A múzeum ugyanis megalapozott hátteret ad a magyar katonai identitástudat formálásához, a maga eszközeivel erősítve a hadsereg tagjainak együvé tartozását.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek