A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: az elmúlt évben öt esetben kellett beavatkozniuk megyénkben szén-monoxid mérgezés miatt, ebből egy volt halálos kimenetelű. A mérgezést legtöbbször a nem megfelelő műszaki állapotú, vagy a helytelenül használt, elhanyagolt tüzelőberendezés, kémény okozza. A védekezés egyik legfontosabb része a rendszeres ellenőrzésen kívül a szén-monoxid-érzékelő, ugyanis a színtelen, szagtalan gázt az ember nem érzi. Ilyen rosszullét gyanúja esetén mindenképpen hívjuk a mentőket és a tűzoltókat. Balogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Nyugatnak elmondta, ha magunkon érezzük a mérgezés tüneteit, legfontosabb, hogy azonnal kezdjük meg a szellőztetést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!