„Folytassuk, ahol abbahagytuk!” – új diákelnököt választott az NLG

Két éves időszak után leköszönt a diákönkormányzat eddigi elnöke.

A választás minden évben nagy eseménynek számít a gimnáziumban, a diákság most is megtöltötte a tornacsarnokot. Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna igazgató összefoglalta a DÖK, valamint a diákelnök, Gyimesi András tevékenységét, kiemelte a szervezet iskolai életben betöltött elengedhetetlen szerepét, és felelősségteljes döntést kért a diákoktól. A diákelnökkel létrejött a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés – mutatott rá az igazgató.

NLG diákelnök-választás
Gyimesi András leköszönő diákelnök
Lengyel Liza (NLG)

Gyimesi András leköszönő beszédében felsorolta az elmúlt két év sikereit, eseményeit. Kiemelte a főbb, hagyományteremtő rendezvényeket: a Nemzetközi Cserediák Program elindítását, együttműködést a szombathelyi gimnáziumokkal, a DÖK teljes körű megreformálását, legsokoldalúbb diák-választást, összetartás napot, legszínesebb osztályversenyt, városi szinten nagy hírű diáknapokat Pezsdülj fel, NLG! - diáknap a sportcentrumban 2012. May 18. 13:04 .

Idén két jelölt indult, mindketten tizedik évfolyamosak, fő célkitűzésükként a folytonosságot, elődeik munkájának továbbvitelét jelölték meg. Új ötletként számítógépes „kocka” összecsapást, hivatalos partit és hip-hop táncversenyt szerveznének. A választáson Antal Júlia (10.A) az összes szavazat 60 százalékát, míg Horváth Ádám (10.C) 35 százalékát szerezte meg. A nyertes egy esztendőn át töltheti be a tisztséget, bizonyíthatja rátermettségét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Pezsdülj fel, NLG! - diáknap a sportcentrumban

Csütörtökön tartotta hagyományos diáknapját a Nagy Lajos Gimnázium, rendhagyó módon ezúttal a Király Sportcentrumban, ahol Bencze Tamás is megjelent.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet