Nagy volt az érdeklődés a SEK nyílt napján

Zsúfolásig megtelt pénteken délelőtt a Savaria Egyetemi Központ díszterme a továbbtanulni szándékozókkal. Az érdeklődők a Nyugat-magyarországi Egyetem három szombathelyi karán induló képzésekbe, a tanszékek és egyéb szervezeti egységek mindennapjaiba is bepillanthattak. Németh Péter, a Tanulmányi Hivatal vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a művészetközvetítő képzési területen idén is az intézmény felvételi vizsgáján elért pontok duplázásával állapítják meg a jelentkezők pontszámát, és a bölcsészettudományi és a társadalomtudományi képzések közül választóknak legalább egy tantárgyból emelt szintű érettségi vizsgát kell tenniük. A nyílt nap kari, tanszéki látogatásokkal fejeződött be.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek