Szombathelyi kötetek a helsinki könyvvásáron

Magyarország volt a díszvendége az idei helsinki könyvvásárnak, amelyen a Bölcsészettudományi Kar Uralisztikai Intézeti Tanszék két munkatársa, dr. Egey Emese és prof. dr. Pusztay János is részt vett – számol be a Savaria Egyetemi Központ hírleve. Az intézmény képviselői bemutatták a tanszék Specimina Fennica című – eddig 16 kötetből álló – sorozatát, amely az egyetlen magyarországi, tisztán finn vonatkozású tudományos sorozat. Ezen belül hangsúlyozottan esett szó dr. Egey Emesének a két világháború közti magyar–finn–észt kapcsolatokról írott monográfiájáról is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek