Az Együtt 2014 a hallgatók pártján áll

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom jogosnak tartja a magyar fiatalok felháborodását a kormány felsőoktatási terveivel kapcsolatban, és támogatja az alkotmányos keretek között maradó tiltakozó akciókat. A mozgalom ezt kedden közölte az MTI-vel, hangsúlyozva: nem elfogadható számukra olyan tandíj, amely "már az indulásnál kizár egyeseket a felsőoktatásból, amely ésszerűtlen és elviselhetetlen terhet ró a hallgatókra, amely nem a felsőoktatás javításáról, hanem a költségvetési lyukak betömködéséről szól". A Hoffmann Rózsa-féle álruhás tandíj igazságtalan és káros, hiszen a hallgatók helyett kizárólag a pénzről szól - foglalt állást a szervezet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek