A Savaria Egyetemi Központban idén is megrendezi hagyományos Adventi hangversenyét a Zenei Intézeti Tanszék. A koncerten magyar karácsonyi népdalokon kívül felhangzanak egyebek mellett Mozart, Debussy, Kocsár Miklós és Liszt Ferenc művei a Berzsenyi Dániel Vegyeskar, a tanszék művésztanárai, valamint a Bartók Béla Zeneiskola tanárai előadásában. A hangversenyen felavatják Liszt Ferenc ifj. Szlávics László készítette mellszobrát is. A rendezvény 19 órakor kezdődik Szombathelyen, Géfin Gyula u. 28-as szám alatt található épület Liszt-termében. A belépés díjtalan.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!