Meredeken emelkedtek az ingatlanárak a pénzügyi világválság következményeként Ausztriában. Az Osztrák Ingatlanpiaci Szövetség kimutatása szerint 2012-ben például nyolc százalékkal emelkedik a lakáscélú ingatlanok ára, 2013-tól 5 százalékosra lassul a drágulás üteme. "Az emberek biztonságban, ingatlanban akarják tudni a pénzüket" - mondta Andreas Wollein, az ÖVI elnöke a Die Presse című lapnak. A tendencia egyrészt arra vezethető vissza, hogy a bankbetétek kevesebbet kamatoznak, másrészt arra, hogy sokan a pénz elértéktelenedésétől, illetve az állami nyugdíjrendszer összeomlásától tartanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!