A Flextronicstól kirúgottak 8 százaléka talált munkát

A zalaegerszegi munkaügyi központ információi szerint a Flextronics International zalaegerszegi gyártóüzeméből elbocsátott dolgozók közel 8 százaléka új munkahelyen ismét munkába állhat - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón. A munkaügyi központ szerdán tartott állásbörzét a létszámleépítésben érintetteknek a Flextronics zalaegerszegi telephelyén. A rendezvényen 14 munkáltató 80 különböző munkakörben több mint 100 munkalehetőséget kínált a cég elbocsátott dolgozói számára. A munkaügyi központ információi szerint a munkavállalók 35 fővel konkrét megállapodást kötöttek, további 50 személy pedig jelezte, hogy létesítene munkaviszonyt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek