Szennyeződést mutatott ki az ÁNTSZ a kőszegi József-forrás és a Kövi-dűlőnél lévő nagy átmérőjű ásott kutakban, viszont a vezetékes víz tiszta, iható. A hegyek tiszta vizének szennyeződése jelentős veszteség a városnak. A megállapítások szerint a baktériumok megjelenése a környéken élők szennyvízéből származik: a rendelkezésre álló adatok szerint erről a területről egy meghatározott, hosszú időszakban egyetlen egyszer sem szállított el szennyvizet az arra kijelölt cég. Ezért Kőszeg Önkormányzatának Képviselő-testülete elrendelte a város külterületén a talajszennyezés okainak feltárását és mérséklését, az érintett területek építéshatósági teljes felmérését, felülvizsgálatát. Az elvégzett munkáról havonta készül beszámoló.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!