Idén is a normandiai fenyő a sláger

A megszokott helyek mindegyikén árulják már a városban a tűlevelűket. Szombathelyen az országos átlaghoz képest viszonylag olcsóbban juthatunk fenyőfához: a lucfenyőből egy egy-másfél méteres darab 1500-2000 forintba kerül, az ezüstfenyő ára 2500-3000 forint, a nordmandnak 4000 forint a métere. Mivel azonban ez utóbbinak nincs illata, ezért sokan kérnek mellé az illatosabb lucfenyő ágából, otthon vázába teszik, így teremtve karácsonyi hangulatot.

A fiatalok elsősorban az ezüstfenyőt részesítik előnyben, az idősebbek a lucfenyőt kedvelik, a kisgyermekesek pedig a normand fenyőt vásárolják, mert selymes a tapintása és nem hullatja a tüskéjét – mondta el a Nyugatnak Császár Flórián kereskedő. A roham egyébként már javában tart, nem jellemző, hogy az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást a szombathelyiek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek