Karácsonyi csomagkézbesítés a Magyar Postán

A karácsonyi ünnepek miatt növelte csomagkézbesítői kapacitásait a Magyar Posta, amely a hétvégén és december 24-én délelőtt is kivisz csomagokat - tudatta a posta pénteken az MTI-vel. A közlés szerint az ünnepek miatt a feladott csomagok száma két-, két és félszerese az átlagosnak. Az emelkedés elsősorban az interneten keresztül vásárolt termékek ugrásszerű növekedésének köszönhető. A kapacitást azért növelték meg, hogy a 2012. december 20-áig rendszerbe került csomagokat karácsony előtt kézbesíthessék. A nagyobb városokba szóló küldeményeket december 21-én, pénteken is fel lehet adni karácsony előtti kézbesítéssel, ehhez a szombati kézbesítési különszolgáltatást kell igénybe venni - közölte a posta.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek