Továbbra is tilos petárdázni

Nagyobb bírságra számíthatnak azok, akik megszegik a pirotechnikai szabályokat. Áprilisban ugyanis változott a szabálysértésekért kiróható büntetések nagysága. Harmadával több, akár 150 ezer forint összegű bírság is kiszabható. Aki pedig a polgári felhasználású robbanóanyagok előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására és megsemmisítésére vonatkozó előírásokat megszegi, továbbá robbanó anyagot vagy robbanószerkezetet talál, vagy annak hollétéről tudomást szerez, és ezt haladéktalanul a legközelebbi település önkormányzati jegyzőjének vagy a rendőrségnek nem jelenti be, illetve engedély nélkül pirotechnikai tevékenységet végez, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek