Szombathelyen a téli sportok közül egyedül a korcsolyázásnak hódolhattak a diákok az iskolai szünetben, hisz hó nem esett, és mivel nem volt elég hideg, a hóágyút sem tudták beindítani a városban. De a jégpálya nagyon kedvelt volt az ünnepek között a szombathelyiek körében, és az év első napján is sokan látogattak ki ide. Ma egyébként még a téli szüneti nyitva tartás szerint délután kettőtől fél 8-ig várják a korizni vágyókat, holnap reggeltől pedig már ismét a szokásos hétköznapi rend szerint, reggel 7 órától áll az iskolai illetve óvodai csoportok rendelkezésére a szombathelyi műjég.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!