Öt Vas megyei szakaszon, közel 14 kilométer hosszan újult meg az útburkolat 2012-ben. A Közút tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv Regionális programján a Zanati út 1,9 kilométeres szakaszán túl megújult a Vashosszúfalu-Káld, a Zalabér-Kám, a Kapuvár-Beled-Celldömölk közötti szakasz valamint a Gór bekötőút. Vas megyében a felújítások befejeződtek, de az ország más területein a programok 2013 tavaszán tovább folytatódnak, összesen 38 milliárd forint értékben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!