Szombathelyi a százezredik Cézanne-látogató

A Cézanne-kiállítás százezredik látogatóját köszöntötték szombat délelőtt Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. A szerencsés vendég, Tóth Tibor - aki családjával Szombathelyről érkezett a tárlatra - tagja lett a múzeum baráti körének, így többek között egy évig ingyen látogathatja a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria kiállításait - közölte a múzeum az MTI-hez eljuttatott közleményében, hozzátéve, hogy a nyertes egy kétszemélyes vacsorán is részt vehet majd. A külföldi elismerések mellett a berlini, brüsszeli, bécsi és londoni reklámkampány is hozzájárult ahhoz, hogy a látogatók csaknem egyharmada külföldről érkezett - olvasható a közleményben. A Cézanne és a múlt - hagyomány és alkotóerő című kiállítás február 17-ig látható. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek