Fekete hó esett Szibériában

Múlt héten szerdán és csütörtökön feketés árnyalatú hó takarta be a helyi utcákat és kerteket a szibériai Omszkban - olvashatjuk a Síelők Weblapján. A helyiek az eset után azonnal hívták a hatóságokat, akik kivonultak a helyszínre és mintát vettek. A különleges jelenség okát nem sokáig kellett kutatni: a környéken több nagy ipari üzem is található, melyek közül a mostani furcsa havazás két "gyanúsítottja" az egyik helyi feketeszéntelep, a másik pedig egy erőmű.Egyébként szerte Oroszországban rendkívüli hideg uralkodik, a tél kezdete óta már közel 50-en fagytak meg. Nyugat-Szibéria nagyvárosaiban, így Omszkban is jócskán -40 fok alá süllyedt a hajnali órákra a hőmérséklet. (forrás: idokep.hu)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek