Az oktatási államtitkár sikertörténetnek tartja a közoktatási intézmények állami átvételét. Hoffmann Rózsa az iskolák állami fenntartásba kerüléséről szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az átvétel - minden negatív előrejelzés ellenére - menetrendszerűen, pontosan, zökkenőmentesen zajlott. Közlése szerint január 1-jén formailag és jogilag a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint az állam erre kijelölt szervezete, átvette az iskolák többségének fenntartását, ez gond nélkül megtörtént. Az átállásból a pedagógusok és a diákok úgyszólván semmit nem érzékeltek - tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!