Másfél évig épült és közel 150 millió forintba került az a vízerőmű, mely most 60-70 háztartás villamos energiaszükségletét elégíti ki. A Pinka pornóapáti szakaszán még az 1900-as évek elején építették az erőművet, mely akkor egy fűrészüzem működéséhez biztosította az áramot. Uniós támogatással most bővítették a kapacitását és modernizálták is a berendezést. Az automatákkal felszerelt vízerőmű az áradó Pinka felesleges vizét is el tudja vezetni, így a beruházással növekedett a térség árvízvédelmi biztonsága. A beépített 46 lépcsős hallépcső a patakban élő halak számára is biztosítja az átjárhatóságot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!