Tanulmányi versenyen mérik össze tudásukat

Nagy hagyománya és komoly sikere van a Kultúra napja alkalmából megtartott rendezvénynek, aminek vasárnap volt az ünnepélyes megnyitója Rumban. Ma már megkezdődtek a tanulmányi versenyek is, amelyen a környékbeli általános iskolák diákjai mérik össze tudásukat. A négyfős csapatok szinte minden tantárgyban bizonyíthatják tudásukat. Előzetesen egyébként egy levelező fordulón mérettettek meg a diákok. Kraft László igazgató elmondta, hogy segítség nélkül nem tudták volna megszervezni ezt a versenyt, tankönyvkiadók és egy Leader pályázat támogatásával finanszírozták az idei programokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek