Vas megye közúthálózatán a burkolatok többsége 30-40 éves, az elmúlt időszakban lehullott csapadék is gyorsabban ejt károkat a repedezett felületen. A kátyúk, sérülések javítását a téli időszakban folyamatosan végzik a közút szakemberei. Január eleje óta kb. 50 tonna hideg aszfaltot használtak fel a balesetveszélyes szakaszok javítására. A végleges javításokat a tavasz beköszöntével kezdik meg, ekkor már tartós, melegaszfaltos eljárással végzik a munkát. A közút minden évben kb. 380 millió forintot fordít a megye közúthálózatának rendbetételére. A legrosszabb állapotban a főutak vannak, hiszen a megnövekedett tehergépjármű forgalom leginkább ezeket a szakaszokat érinti – mondta el rádiónknak Horváth László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!