Ma délután 14 órától már második alkalommal gyűlnek össze a Váci Mihály Általános Iskolában azok az óvodás csoportok és családok, akik fontosnak tartják a magyar nyelv és zene hagyományainak megőrzését. A magyar nyelv egyre inkább háttérbe szorul – mondta el rádiónknak Jancsó Enikő, a Váci iskola tanítója, a program ötletgazdája. Hozzátette: fontos, hogy ilyen rendezvényekkel fenntartsák az anyanyelv iránti érdeklődést. Énekkel, verssel, zenével készültek az kicsik a mai délutánra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!