Rekordévet zárt az osztrák idegenforgalom

Rekordot döntött a vendégéjszakák és az üdülővendégek száma 2012-ben a szomszédos országban - ezt az osztrák statisztikai hivatal közölte pénteken. Eszerint az ottani szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2011-hez képest négy százalékkal, 131 millióra emelkedett, ez pedig több annál, mint amennyit az eddigi legjobb évben, 1992-ben regisztráltak. A szállóvendégek száma meghaladta a 36 milliót 2012-ben, ezzel túlszárnyalta az e szempontból eddigi legjobb, 2011-es adatokat. A külföldiek között továbbra is németek érkeznek a legtöbben Ausztriába, ők tavaly 49,6 millió vendégéjszakát töltöttek az országban. A második helyen a hollandok állnak, 9,4 millió vendégéjszakával. Az ide utazó magyarok vendégéjszakáinak száma 1,9 százalékkal haladta meg tavaly a 2011-es 1,6 milliót.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek