Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor miniszterelnök úgy beszélt Brüsszelben, mintha nem Magyarországon, hanem egy másik országban élne. Az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: szerinte a kormányfő osztogatásba kezd, ha megszűnik az ország elleni túlzottdeficit-eljárás. "Mintha elszakadt volna a cérna, mint hogyha nem ebben a világban élnének, mintha egy teljesen másik országból szereznék a tapasztalataikat, mint az átlag állampolgárok" - mondta a szocialista párt elnöke, miután a kormányfő sikertörténetnek nevezte a magyar gazdaság eredményeit. Mesterházy szerint ezzel szemben Magyarországon 180 fokos gazdaságpolitikai fordulatra van szükség a növekedés beindításához, ugyanis a tavalyi recesszió után idén sem várható GDP-növekedés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!