A Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között a készenléti megállapodásról folytatott tárgyalások fel lettek függesztve - jelentette ki Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján, Orbán Viktor kijelentésére reagálva. A miniszterelnök szerdán Brüsszelben ugyanis azt mondta: az IMF nemet mondott a rugalmas hitelkeretre előterjesztett magyar igényre. A kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kölcsönt akar az IMF-től, mert arra nincs szüksége, hiszen a piacról kívánja finanszírozni magát, az IMF azonban - mondta - mindenképpen kölcsönt akart folyósítani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!