A projekt kapcsán háromnapos munkatalálkozót szerveztek a közelmúltban, a városban. A Luzernből érkezett svájci partnerek az eddig elvégzett munkát tekintették át, és a következő hónapok feladatait vették számba. A cél, hogy a szentgotthárdi önkormányzat, első magyar településként elnyerje az „Energiaváros” védjegyet. A modellt a svájci Szövetségi Energia Hivatal és az Energiaváros Cím Egyesület dolgozta ki. Ennek eredményeként Svájcban már több mint 200 település viseli ezt a címet. A 20 millió forintos program részeként Szentgotthárdon több olyan kezdeményezés is történt, amely ennek a projektnek a keretében valósul meg. Ilyen a Zöld Szentgotthárd rendezvénysorozat, de a Liget LED-es világítását is ennek a segítségével építették ki – írja a gotthardtv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!