Pályázaton nyerte a lehetőséget a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthona, hogy az intézmény aulájában képzőművészek tervei alapján készült műalkotást készíttessen. Pénteken ünnepélyes keretek között kezdték a munkát a Vörösmarty utcai épületben, ahol nehéz élethelyzetben lévő gyermeknek, felnőttnek élik mindennapjaikat. Az alkotás készítése során a gyerekek, az intézmény és a pályázatot kiíró Mapei Kft. munkatársai hagyják ott kezük nyomát. Két hét múlva festik ki az immár előkészített területet, majd márciusra készül el a mű véglegesen, akkor lesz a hivatalos átadás is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!