Elmaradt a Budapest Bár koncertje

Az együttes három autóval indult Szombathelyre, amelyből kettő - az énekesekkel - megérkezett, egy – a hangszereket és a zenészeket szállító mikrobusz – azonban egy kamion mögé szorulva, órákon át vesztegelt a 86–oson. A rendőrség este negyed 7-kor tájékoztatta az úton veszteglőket, hogy az útszakaszon várhatóan 3-4 óra múlva indulhat csak meg a forgalom. Ekkor döntött úgy a zenekar menedzsmentje, hogy a koncertet lemondja. A jegyeket mától február 28-ig az AGORA - Jegyirodában visszaváltják, valamint a koncert következő időpontjáról tájékoztatják a közönséget. Az Agora tájékoztatása szerint a koncertre érkező vendégek megértőek, és türelmesek voltak, és végül elfogadták, hogy a koncert elmarad. Az Agora köszöni mindenkinek a türelmes hozzáállást.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek