Mintamenza Program indul Vas megyében is

A Békés megyéből induló kezdeményezés már országos méreteket öltött. Vas megye is csatlakozott a programhoz, aminek célja az egészségesebb, korszerű táplálkozás kialakítása. Ennek érdekében el kell érni az eddig nem megfelelő gyakorisággal használt nyersanyagok, pl. hal, gyümölcs, minőségi tejtermékek, teljes kiőrlésű pékáruk szélesebb körű alkalmazását. Ezenkívül a közétkeztetésbe a helyi őstermelők termékeit is szélesebb körben szeretnék bevonni. Dr. Stánicz Éva megyei tisztifőorvos szerint a mintamenza programnak a most felnövő generáció lehet a legnagyobb nyertese, hiszen ők már az iskolai menzán is egészségesen táplálkozhatnának, de az intézményeknek is érdekük lehet az átállás, hiszen hosszú távon még olcsóbb is lehet az ilyen típusú közétkeztetés.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek