Kőszegre is bemennek a vaddisznók

Egyre több a vaddisznó a kőszegi erdőkben, és már több esetben a város szélén lévő kiskertekben is komoly károkat okoztak. Jó pár éve okoz gondot a tulajdonosoknak az elszaporodott vadállomány, az állatok feltúrják a kerteket, feldöntik a kerítéseket, így jutnak be az elzárt területekre is. Van olyan szőlősgazda, akinek több százezer forintos kárt okoztak a szőlőtermésben, a tönkretett kerítésekkel, földterületekkel. Bár megkeresték már az erdőgazdaságot, de eddig nem kaptak segítséget. Most összefognak, és közösen próbálják érvényesíteni véleményüket, miszerint a jelenlegi állapot már nem tartható, és együttműködésre számítanak az erdőgazdaságtól.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek