Elbukott Pars vádlója

Tisztázódott a vádak alól Pars Krisztián, a Dobó SE olimpiai bajnok kalapácsvetője, aki még szeptember 21-én keveredett nézeteltérésbe egy postással. A rendőrségi nyomozás után a bíróságon folytatódott az ügy, garázdasággal és könnyű testi sértéssel is meggyanúsították a sportolót. Az ügyészség most megszüntette az eljárást, mert nem látta bizonyítottnak a garázdaság vétségét – összegezte a történteket a kalapácsvető ügyvédje, dr. Popgyákunik Péter a Blikk.hu-nak. A könnyű testi sértés magánvádas indítványa pedig azért zárult le, mert a feljelentő nem jelent meg a tárgyaláson. A büntetőeljárási törvény alapján úgy kell tekinteni, elállt a vádtól, ezért a bíróság ejtette azt. A döntés a napokban jogerőre emelkedett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek