16 milliárd a közoktatás megújítására

Hoffmann Rózsa szerdán Budapesten bejelentette: 2015 elejéig a közoktatás fejlesztését, szakmai, informatikai támogatását célzó programrészre mintegy 6,8 milliárd forint jut, míg a pedagógus-továbbképzés megújítását és az életpályamodell kidolgozását segítve csaknem 9,9 milliárd forintot különítenek el a Társadalmi Megújulás Operatív Program forrásaiból. Az államtitkár megjegyezte: az oktatási ágazat a rendelkezésre álló forrásokat száz százalékosan lekötötte és ki tudja használni. "Ez igen nagy eredmény, ugyanis az uniós források lekötése és lehívása a korábbi években nagyon sok gondot okozott" - fűzte hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek