Vízimentőképzés indul Szombathelyen is

Szombathelyen is lehet jelentkezni a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának tanfolyamaira. A VMSZ idén is várja a jó fizikumú, jól úszó fiatalokat soraiba, akik szívesen eltöltenék a nyár egy részét vízimentőként a Balatonon. A vízimentő és az uszodamesteri tanfolyam fő különbsége, hogy míg előbbi nyílt víz mellett végzi tevékenységét, addig az uszodamester zárt medenceteret felügyel. Emiatt a vízimentő tanfolyam fizikai követelményei magasabbak. A jelentkezési feltételek között a jó úszástudás és vízbiztonság mellett a betöltött 16. életév is szerepel. Az idei első képzés a szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdőben lesz. A március 22-én induló tanfolyamra március 18-ig lehet jelentkezni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek