Elhunyt Cipő - videókkal emlékezünk

Bódi László, becenevén Cipő évek óta szívbeteg volt, és február közepén egy roham után kómába esett. 47 éves volt.

Megerősítem, hogy Bódi László , a Republic együttes énekese, és alapító tagja már nincs az élők közt

- nyilatkozta ma délelőtt Abella Miklós, a zenekar menedzsere a Blikknek, ám ennél jobban nem részletezte, hogy mi történt. Azt lehet tudni, hogy az évek óta szívritmuszavarral küzdő, szikár énekes február 15-én egy újabb rohammal került kórházba, és azóta - három héten át - kómában feküdt, felébreszteni viszont már nem tudták.

Az ungvári születésű zenész (aki országszerte ismert becenevét egy korai gimnazista együtteséről, a Kisvárdán működő Cipőfűzőről kapta) tizennyolc évesen költözött Budapestre, itt konzervatórium-előkészítőre is járt, mellette a MÁV-nál és a Magyar Postán dolgozott. 1990 februárjában alapította meg a Republicot, és pár hónappal később már felléphettek a Beatrice előtt, miután Nagy Feró megszerette a zenéjüket. Még abban az évben jelent meg Indul a Mandula! című első nagylemezük, és azóta sem álltak le: Cipő összesen több mint kétszáz dalt szerzett zenekarának, de írt számokat Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is, 2010-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Tavaly ilyenkor a Blikknek azt nyilatkozta: nem vágyik arra, hogy sokáig éljen.

Szeretek élni, és nincs semmi problémám azzal, ami eddig történt, de túl hosszú ideig nem akarnék itt maradni

- mondta akkor.

A Republic néhány mindenki által ismert slágerével búcsúzunk tőle, a kilencvenes évek elejétől napjainkig, a teljesség igénye nélkül. Hozzászólásokban természetesen olvasóinktól is várjuk a kedvenceket és a személyes emlékeket.

Repül a bálna (1991)

Szeretni valakit valamiért (1991)

A 67-es út

Ha itt lennél velem (1994)

Kék és narancssárga (1995)

Szállj el, kismadár (1995)

16 tonna fekete szén (1998)

Nagy kő zuhan (2003)

Címlapfotó: nagyM / Flickr

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra