A cigányság felgyorsult, látványos, erőltetett helyi támogatása éles ellentétben áll a város szociális helyzetével – ezt írja közleményében Balassa Péter önkormányzati képviselő. A jobbikos politikus annak kapcsán nyilvánított véleményt, hogy Szombathely 170 millió forintért újítaná fel az Óperint utcában a szociális bérlakásokból álló épületet. Balassa szerint felháborító, hogy az említett lakások évtizedes rombolása, szétlopása után az ott élő cigányok felújított lakásokat kapnak ajándékba, miközben szabadon terrorizálhatják a környék békés lakóit. A csütörtöki közgyűlés napirendjéből egyébként az derül ki, hogy az átmeneti szállóként ismert épületet az Integrált Városfejlesztési Stratégia szociális városrehabilitációs pályázatának segítségével szeretnék rendbe hozni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!