A vasi közutak műszaki állapotának javítására és fejlesztésére irányuló koordinátori feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Kovács Ferencet, a Vas Megyei Közgyűlés elnökét, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. A megyei útügyi miniszteri biztos feladata lesz a közutak műszaki állapotának javításával kapcsolatosan települési és lakossági igények összegyűjtése és koordinálása. Javaslatot tesz az egyes feladatok prioritására, amelyeket a közútkezelő a munkaterv összeállítása során – a rendelkezésre álló forrásokra tekintettel – figyelembe vesz. A megyei útügyi biztos figyelemmel kíséri az európai uniós és hazai forrásból finanszírozott előkészítés, illetve megvalósítás alatt lévő közúthálózat-fejlesztési projekteket. Operatív segítséget nyújt azok megvalósításához, összehangolja a szakmai és társadalmi érdekeket, véleményezi az országos fejlesztési tervek megyét érintő részeit, javaslatokat tesz az egyes projektekre vonatkozóan, amelyeket a beruházó a projektek előkészítése során – a rendelkezésre álló forrásokra tekintettel – figyelembe vesz. A megyei útügyi biztos tevékenységéért díjazásban nem részesül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!