Hende Csaba elfogadta Orbán Viktor felkérését és a jövőben a Polgári Körök szervezésével foglalatoskodik. Ezzel együtt lemondott az MDF általános alelnöki posztjáról is. A szokásos indoklás - megtisztelés ez számomra és pártom számára is - a politikai zsargont értők szerint egyúttal üzenet is, hiszen az új szerep elvállalása a szombathelyi jobboldali erők számára azért érdekes hír, mert aligha képzelhető el, hogy ezután Hende Csaba indulna az őszi polgármesteri választásokon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!