Tagadta a Hende Csaba honvédelmi miniszter,
Péntek délelőtt elhagyta a kórházat Hende (frissítve) 2013. September 19. 19:03 szombathelyi országgyűlési képviselő múlt csütörtöki balesetében felelős ralis, hogy illegális útzárat állítottak volna fel - írja a népszava. A karambol egy szerpentines szakaszon történt, amelyet a távirati iroda szerint a a raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. Szemtanúk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki az illegális lezárást jelző embert, a karambol nem sokkal ezután történt. Mindezt cáfolta most a ralis, igaz, korábban ügyvédje szerint is lezárták az utat. A helyiek szerint a versenyzőnek a rendőrök minden száguldozást elnéztek, ugyanis rendőr rokona van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!