Minden helyi óvodába járó nagycsoportosnak biztosítja ettől az évtől az óvodai úszásoktatást a szombathelyi önkormányzat. A gyerekek egy tíz alkalomból álló tanfolyamon vesznek részt, ahol 20-25 fős csoportonként két-három szakember foglalkozik a kicsikkel heti egyszer, 45 percben. Az szombathelyi önkormányzat éves szinten ötmillió forintot biztosít az óvodásoknak az úszásoktatásra. A gyerekek a város Fedett Uszodájában sportolhatnak, ahova busszal viszik őket, melynek költségeit szintén az önkormányzat fizeti. A 10. alkalommal bemutató foglalkozás lesz a szülőknek, ahol megnézhetik, hogy gyermekük mennyit fejlődött. Betegség esetén pótlófoglalkozást is biztosítanak a kicsiknek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!