Lezárult az ötödik éve az országot járó Richter Egészségváros idei programsorozata, ahol hét városban, - köztük Sárváron is - egészségügyi szakemberek várták a látogatókat. A programban közreműködtek mások mellett Rudolf Péter, Béres Alexandra és Rácz Zsuzsa. Az egészséggel kapcsolatos előadások mellett gészségügyi szűréseken is részt vehettek, de a helyi kórházat is támogatták egy pontgyűjtés keretében. Idén az eddigi legmagasabb összeget, országosan 32 millió forintot gyűjtöttek a programban résztvevő kórházaknak, ebből a sárváriak 3, 8 millió forinttal vették ki a részüket.Az összeg segítségével a tüdőgyógyászati rendelőt és gondozó részleget költöztetik majd új szakrendelőbe Sárváron.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!