15 éve szeretne nagyobb áruházláncot a településre csábítani dr. Németh Kálmán polgármester. Répcelak első embere még 1998-ban levélben illetve személyesen is megkeresett néhány üzletláncot azzal, hogy Répcelakon nincs nagyobb élelmiszer áruház. Az önkormányzat felajánlotta segítségét és támogatását is arra az esetre, ha valamelyikük itt nyitna üzletet. Idén nyáron újra a megkereste a boltokat a polgármester, de megint elutasító válaszokat kapott. A cégek ismerik Répcelakot és vonzáskörzetét, és úgy gondolják, hogy a kevés lakos miatt egyelőre nem érné meg üzletet nyitni a településen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!