Ketten haltak meg Csákánydoroszló közelében a 8-ason

Három jármű ütközött, ketten meghaltak, ketten megsérültek a 8-as számú főúton, Csákánydoroszló közelében.

Két személyautó és egy kisáruszállító ütközött össze a 8-as számú főúton Körmend és Csákánydoroszló között. Hiába küldtek mentőhelikoptert a súlyos sérültekért, két emberen már nem lehetett segíteni, a helyszínen elhunytak. Cikkünk megjelenésekor még teljes útzár van életben és tart a szemtanúk meghallgatása.

Halálos baleset a 8-as számú főúton, Csákánydoroszló közelében
Halálos baleset a 8-as számú főúton, Csákánydoroszló közelében
Tánczos Mihály

A nyugat.hu meg nem erősített információi szerint a Mercedes kisáruszállító haladt elöl egy kocsisorban. A sofőrje észlelte, hogy a szemből érkező jármű lassan áttér az ő sávjába. Próbálta elkerülni az ütközést, de a Mercedes bal eleje így is összetörött. Az utána érkező osztrák rendszámú Opel vezetője viszont szinte fel sem foghatta mi történik előtte, már frontálisan ütközött a szürke személyautóval.

A tuzoltosag.info értesülése szerint a baleset helyszínére a körmendi tűzoltókat riasztották, akik két beszorult sérültet emeltek ki feszítővágó segítségével a roncsokból.

Az ütközésben az osztrák rendszámú Opelben utazó nő súlyosan, a kisáruszállító sofőrje pedig könnyebben sérült meg, őket a mentők kórházba szállították. A Citroën egyik utasa és az Opel sofőrje a balesetben életét vesztette.

Cikkünket később a rendőrségi közleménnyel frissítjük

.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló