A jövő héten tartják a Királyi Városnapot

November 6-án rendezi meg Kőszeg a hagyományos Királyi Városnapot. Az ünnepi képvislő testületi ülés mellett ünnepi előadásokat is tartanak. Liszt, a magyar, Kőszegen címmel Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatóját hallhatják, de Halász János kultúráért felelős államtitkár jelenlétében felavatják majd Kőszegen Liszt Ferenc szobrát is. Ugyancsak ezen a napon adják át a jó tanuló, jó sportoló díjakat, illetve a városi kitüntetéseket is. A Jurusics várban pedig Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitja majd meg a Nyitok Tanulási Központot. Ennek tevékenységét Balázs Ákos projektmenedzser mutatja be a nagyközönségnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek