Egy október eleji kormányrendelet szerint összesen 14 milliárd forint forrást különített el a kormány a központi költségvetésben arra, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ pcr-tesztet végezzen. A számítások szerint egy teszt ára 19500 forint, azaz összesen 728 ezer teszt elvégzésére van lehetőség.
Ezek szerint október elsejétől számolva ez napi kicsivel több, mint 8000 tesztet jelent. Jelenleg naponta nagyjából 11-13 ezer tesztet végeznek. Ez az adatok szerint kevés. Annyi tesztet kellene végezni a WHO szerint, hogy a pozitív eredmények aránya ne érje el az öt százalékot. Ezt a szintet hazánk szeptember közepe óta nem tudja tartani, a mai adatok szerint 10 százalék felett álltunk.
Ha plusz ezer tesztet végeznének, akkor az naponta nagyjából 20 millió, az év végéig pedig 1,755 milliárd forintba kerülne. Ezer plusz teszt pedig nem igazán változtatna érdemben ezen a rossz arányszámon. Ha kétszer ennyi tesztet végeznének, azaz 25 ezret, akkor annak teljes költsége 44 milliárd forint lenne, azaz a most megszavazotton felül további 30 milliárd. - írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!