Indul a Szent Márton Hét

A következő napokban összesen 10 helyszínen 20 program várja majd az érdeklődőket. Ma nyílik Stekovits Gáspár és Horváth Ildikó közös kiállítása az AGORA- Szalonban. Csütörtökön helytörténeti felfedezőjáték lesz a Gyermekek Házában. Pénteken a Szent Márton szobornál szerveznek lampionos felvonulást. Szombaton Petró János ad koncertet a Bartók Teremben és nem marad el idén sem a "Márton napi kirakó". Szombaton ugyanis ismét a szombathelyi Fő térre költöznek a Szent Márton napjához kötődő, néphagyományokat megismertető játszóprogramok. Ugyanezen a napon rendezik meg a Szent Márton napi díjátadó gálaműsort is Szombathelyen. A Vasi Múzeumfalu is csatlakozott az eseménysorhoz: a hétvégén két napon át várják majd a szombathelyi skanzenbe az érdeklődőket a Szent Márton napi országos nagyvásárra.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek