A vidékfejlesztési tárca szerint a hazai LEADER együttműködéseknek megújulásra van szüksége ahhoz, hogy az eddiginél jobban ki tudják használni az unios pályázati lehetőségeket 2014-2020 között - erről V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára beszélt a napokban a Vas megyei Bükfürdőn. Szavai szerint az Európai Unió úgy döntött, hogy nagykorúsítja a LEADER módszert, és kiterjeszti a gazdaságfejlesztés más területeire is. Így a jövőben még nagyobb tere lesz a vidékfejlesztési elképzelések megvalósításának, amelyre az államtitkár szerint a hazai LEADER szervezeteknek is fel kell készülniük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!