A Bolyaiba látogat Klinghammer István

Klinghammer István felsőoktatási államtitkár a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban találkozik ma az intézmény vezetőivel és a diákokkal. Egyrészt, mint az ELTE volt rektora beszélget a 11. 12. évfolyamos tanulókkal, másrészt a gyakorló iskolák jelenlegi helyzetéről, finanszírozásáról is tárgyal majd a vezetéssel– tájékoztatott Károlyi Frigyes igazgató. Amint arról beszámoltunk, a legfrissebb középiskolai rangsor alapján a Bolyai harmadik, míg a gyakorló iskolák között az első a vidéki intézmények között.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek