Okostelefonos appot indított a katasztrófavédelem

Ingyenesen felhasználható okostelefonokra és táblagépekre alkalmazható vészhelyzeti tájékoztató rendszert alakított ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - jelentette be hétfőn az OKF főigazgatója. Bakondi György elmondta, az OKF honlapjáról letölthető alkalmazás segítségével, az állampolgárok közvetlen tájékozódhatnak az általuk megjelölt területen bekövetkezett veszélyhelyzetekről, legyen az baleset, árvíz, vagy akár földrengés. A katasztrófavédelem arra számít, hogy az alkalmazás népszerű lesz, egyben hozzájárul a hatékony katasztrófavédelmi munkához és az állampolgárok biztonságérzetének erősödéséhez - tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek