A projektet a Savaria Rehab Team Nonprofit Kft. és a kőszegi Szociális Gondozási Központ 82 millió forintot nyert a hajléktalanok helyzetének javítására. A pénzből foglalkoztathatóságot fejlesztő, önálló lakhatást biztosító programokat szerveztek. A program összesen 40 ember, 30 utcán élő, illetve 10 intézményi ellátást igénybevevő hajléktalan bevonásával zajlott. Gergely-Durai Tímea projektmenedzser rádiónknak elmondta: minden résztvevő sikerrel végigcsinálta a programot. 27-en munkaviszony is létesítettek a másfél éves program ideje alatt. Hozzátette: a munkájuk ezzel nem ér véget, hiszen fontosnak tartják az utógondozást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!