Emléktáblát avattak Sárváron Kabos Lászlónak

Az egykori színművészre születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából emlékezett meg a gesztussal a település. A komikusról Sárváron utcát is neveztek el. Ennek az utcának az első házára helyeztetett el emléktáblát most a város. Erre a többi közt a Jászai Mari díjas Érdemes művész leghíresebb mondása, az "Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes" mondta is felkerült. Kabos Lászlónak egyébként a sárvári önkormányzat 2005-ben adományozott posztumusz díszpolgári címet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek